Archívum

Archívum - 2016. szeptember 23.


Közép-Európa Fórum

Országház - Felsőházi ülésterem

Tisztelt Rössler Elnök Úr!
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak, kedves Vendégeink!

Tisztelettel köszöntöm a magyar Országházban a Közép- Európa Fórum negyedik konferenciájának minden résztvevőjét, Isten hozta Önöket Budapestre.

Jeles évfordulók idején találkozunk, hiszen idén öt esztendős a Szász Tartományi Parlament által kezdeményezett és a drezdai nyilatkozat révén létrehozott Közép-Európa Fórum; 25 esztendős a közép-európai gondolat politikailag legcselekvőképesebb intézménye, a Visegrádi

Együttműködés; és 60-adik évfordulóját ünnepeljük az 1956-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak.

A különböző idősíkok jelentőségére hívja fel a figyelmünket konferenciánk címe is, „Együtt Közép-Európában: tegnap, ma és holnap”, amelyet én – engedelmükkel – a legszívesebben úgy értelmeznék, hogy itt Közép-Európában, mi a közös teendőnk ma, annak érdekében, hogy holnap ne köszöntsenek ránk ismét a tegnap veszélyei.

Az időkoordináták után célszerű értelmeznünk a teret is, azaz, hogy hol van Közép-Európa? Ebben a témában több napon keresztül idézhetnénk abból a könyvtárnyi irodalomból, amelyet kiválóbbnál kiválóbb filoszok vagy politikai gondolkodók hoztak létre, de a házigazdai jogokkal való ilyen udvariatlan visszaélésnek semmiképpen nem tenném ki Önöket, így hát csak arra a lehetséges térmeghatározásra szorítkoznék, mely szerint Közép-Európa Európának az a része, amely Keletről Nyugatnak, Nyugatról pedig Keletnek számít.
Tennék azonban egy rövid válaszkísérletet arra a kérdésre, hogy a nehéz történelmi múlttal rendelkező, sokszínű Közép-Európának napjainkban mi az alapvető közös lényege; mi a legerősebb összekötő kapocs az egymással mindig történelmi versenyben lévő közép-európai nemzetek és közép-európai államok között napjainkban.

Ez az erős és értékes kapocs – tisztelt Hölgyeim és Uraim – véleményem szerint nem más, mint a közép-európai emberek – hasonló kulturális, gazdasági és politikai tapasztalataiból fakadó – érték- és érdekközösségen alapuló hasonló identitása.
Napjainkban ismét erősödő identitásképző elem Közép-Európában a keresztény gyökerű kulturális értékazonosság, a térség gazdaságában a verseny mellett az egymásrautaltság, a kooperáció, valamint a politikában az állami szuverenitás.

Olyan mértékben erősödnek ezek az identitáselemek, amilyen mértékben a jövő felől – egyre érzékelhetőbben – közelednek az ezeket érő kihívások és külső támadások, s amilyen mértékben ezek a fenyegetések előhívják a közösségi tudatból az azokra az időkre vonatkozó emlékeket, amikor sem a keresztény kultúra összekötő erejéről, sem a közép-európai kis népek érdekegyeztetéséről, sem pedig az állami, nemzeti önállóságról nem volt tanácsos értekezni.

Ez a magyarázata annak – tisztelt Hölgyeim és Uraim –, hogy napjainkra megújulni látszik a közép-európai identitás.
Miért tűnik erősebbnek, miért tűnik jobban érzékelhetőnek napjainkban a közép-európai, mint az európai identitás? Erre az izgalmas kérdésre a válasz a történelemben keresendő, és ezt konferenciánk szakavatott előadói talán érinteni is fogják.

A közép-európai kis nemzetek számára – ellentétben az Unió régebbi tagállamaival – történelmük elmúlt több, mint ötszáz éve nem a gyarmatosításról, az expanzióról, más kultúrák szétrombolásáról szólt, hanem puszta létezésük és önazonosságuk – nyelvük, hitük, kultúrájuk – óriási szenvedést és áldozatokat hozó védelméről, sőt hitük szerint – gondoljunk csak 1456-ra vagy 1956-ra – az európai civilizáció védelméről.
Ezért aztán önmaguk nemzeti értékeire és európaiságára sem lelkiismeret-furdalással, komplexusokkal terhelten, hanem büszkeséggel tekintenek.

Értelmezésem szerint a közép-európai térség a kontinens politikai és gazdasági integrációs törekvéseinek mindig a nyertese, míg a politikai és gazdasági dezintegrációnak mindig a vesztese volt. Különösképpen vesztese volt azon helyzeteknek, amikor Közép-Európa ütközőzónájává vált a kontinensen belüli illetve – a befolyásukat, uralmukat a kontinensre kiterjeszteni akaró – Európán kívüli nagyhatalmaknak. 1989-1990-ben Közép-Európa ebből az ütközőzóna-szerepből akart kitörni, bejelentve integrálódásra vonatkozó igényét Európa II. világháború után szabadon és demokratikusan fejlődni tudó, szerencsésebb feléhez. Napjainkban pedig az Európa gyengítéséhez fűződő globális geopolitikai érdekek éppen ebbe a szerepbe akarják ismét visszakényszeríteni.

Európa gyengítésének és Közép-Európa újbóli kényszer alá rendelésének több eszköze van.

Én most csak az aktuálisan mindenki számára leginkább érzékelhető eszközt, a tömeges bevándorlás jelenségét emelném ki. A demográfiailag hanyatló Európában nem önmagában a migráció veszélyes, hanem annak lehetséges hatása: a szolidaritás jelszavával visszaélve az európai államok szuverenitásának csorbítása, azaz a népakaraton nyugvó európai demokratikus rendszer gyengítése; a befogadás jelszavával visszaélve a keresztény gyökerű európai értékhomogenitás megbontása; és az integráció jelszavával visszaélve a viszonylagos európai társadalmi stabilitás szétzilálása.

Rossz hír, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy egyre több jel utal arra: vannak, akik tudatosan vissza akarnak élni a migrációval, vannak, akik általa tudatosan rombolni akarják az európai demokráciát, stabilitást és kultúrát.

Egyetlen ilyen jelet emelnék most ki: a különféle fontos európai szervezetek bürokratáinak azon újabb törekvését, hogy ne tegyünk különbséget a gazdasági migránsok és a nemzetközi jogi értelemben menekültnek minősülők között. Kezeljük őket egyformán, tekintsük a beáramlásukat, úgymond „vegyes migrációként”, és nyissuk meg előttük a kapuinkat.

Ez a törekvés egyfelől erkölcsileg is elfogadhatatlan, hiszen egyenlőségjelet tesz az életüket mentő menekültek és a pusztán csak az európai életszínvonalra vágyó migránsok közé; másfelől politikailag is elfogadhatatlan, mert a menekült és a gazdasági migráns fogalmának összemosásával fel akarja számolni a migránsok vonatkozásában fennálló kizárólagos nemzeti hatásköröket, illetve a gazdasági migránsokra is kiterjesztené a menekültekre vonatkozó, az egyes államok által nemzetközi egyezményben önként vállalt, a szuverenitásukat érintő kötelezettségeket.

Történik mindez akkor, amikor több száz millió potenciális gazdasági migráns él Európa határain kívül, amikor a nagyvilágban mintegy hárommilliárd ember él napi két dollárnál kevesebb jövedelemből, és ez a szám évente nyolcvanmillióval gyarapodik.
Ilyen körülmények között, a realitások ilyen mértékű mellőzése esetén a migráció ügyében is józan, felelős és humánus európai önvédelemre van szükség: az európai választópolgárok véleményének a meghallgatására, az európai népakarat tiszteletben tartására, Európa külső határainak hathatós védelmére, és ezáltal a kontinensünkre irányuló illegális migráció megfékezésére, a nemzetközi jog szabályai szerint menekültnek minősülő emberek – szülőföldjükhöz legközelebb történő – oltalmazására és – szükség szerinti – befogadására, a kibocsátó országok európai erőnkhöz mért segítésére a migráció okainak felszámolásában, gyengítésében.

Magyarország erre törekszik: az október 2-i népszavazáson kikérjük a magyar választópolgárok véleményét, és megvédjük a határainkat, mert tudjuk, hogy az európai szabadság ügye nemcsak a határok megnyitásával szolgálható – mint ahogy 1989-ben mi, magyarok azt bebizonyítottuk –, hanem a határok – állami szuverenitást csorbító – illegális átjárhatóságának megszüntetésével is, mint ahogy azt szintén megtettük 2015-ben.

Ebben a törekvésében Magyarország a legtöbb támogatást Közép-Európából kapta és kapja, amiért köszönettel tartozunk.
A mai konferenciánk hármas évfordulója is arra emlékeztet, hogy az európai önvédelmi készségek Közép-Európában a legerősebbek.
A 60 esztendővel ezelőtti magyar szabadságharc okai a korabeli képmutató és agresszív politikai elitek valóságtól való elrugaszkodásában, Magyarország szuverenitásának semmibe vételében, a nemzeti értékeink megtaposásában és a társadalmi méltányosság elfojtásában gyökereztek.

A 25 esztendővel ezelőtt újjászületett, több mint hatszáz éves történelmi előzményéből példát merítő visegrádi együttműködés a lengyel, cseh, szlovák és magyar szerepvállalással napjainkra a közép-európai gondolat megkerülhetetlen képviselőjévé vált Európában, összlakosságának száma alapján Németország és Franciaország után a harmadik erő az Európai Unióban.
Az öt esztendővel ezelőtt elfogadott drezdai nyilatkozat pedig azt bizonyítja, hogy növekszik az érték- és érdekközösséget feltáró közép-európai gondolat teremtő és védelmező ereje.

Mindez – tisztelt Hölgyeim és Uraim – nagyon jó hír a nagyon rossz hírekkel terhelt világunkban, és kívánom magunknak, hogy Prága, Boroszló és Bécs után a Közép-Európai Fórum mai budapesti konferenciája erősítse ezt a jó hírt.
Erősítse meg azon közép-európai törekvéseinket, amelyek meg akarják akadályozni, hogy a XXI. században Európa ismét az Európán kívüli geopolitikai érdekek és játszmák áldozata legyen.

Erősítsen minket azon szándékunkban, hogy Közép-Európa ne ütközőzóna, hanem összekötő kapocs legyen az euroatlanti és eurázsiai érdekek között.

Erősítsen bennünket, közép-európaiakat abban, hogy ne csak készségünk, hanem az együttműködésünk által képességünk is legyen segíteni az Európai Uniót abban, hogy alapításkori céljait és alapelveit, az európai nemzeti államok szuverenitását és saját kulturális alapjait tiszteletben tartva az európai béke, demokrácia és jólét biztosítéka maradjon.
Ennek szellemében tartalmas tanácskozást, kellemes budapesti tartózkodást kívánok mindannyiuknak!

Sajtóiroda

2016. szeptember 23.