Archívum

Archívum - 2017. február 3.


’56-os emlékmű avatás

Mexikóvárosi Nagykövetség


Tisztelt Meghívottak! Tisztelt Nagykövet Hölgyek és Urak!
Tisztelt Honfitársaim! Tisztelt Emlékezők!
Szívből köszöntöm mindannyiukat, akik elfogadták a meghívásunkat, hogy az ’56-os emlékév során együtt tisztelegjünk a hatvan évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc emléke előtt, mely különleges helyet foglal el minden magyar ember szívében. Szellemisége, tisztasága és tragikuma révén azóta is példaként szolgál világszerte, sokan és a meg nem alkuvó szabadságvágy szimbólumaként tekintenek rá.

Biztató és felemelő érzés is egyben, hogy az 1956-os forradalom olyan lelki közösséget teremtett, amellyel a világ nyugati felén mindenki azonosulni tud. Nincsenek ellenvélemények és fenntartások, 1956 hősei előtt mindenki főhajtással adózik. Immár hatvan év távlatából, negyedszázaddal a szovjet birodalom és a kommunista világrendszer bukása után, tisztán rajzolódik ki a magyar forradalom és szabadságharc történelmi jelentősége. 1956 fontos év volt Mexikóban is.

Átadták Latin-Amerika legmagasabb és legmodernebb épületét, a „Torre Latinoamericana”-t, országos oltáskampány vette kezdetét a gyermekbénulás ellen, és Mexikóvárosban kiépítették az első telefonhálózatot.

Ugyanebben az évben, a távoli Európában, Magyarországon egy nép azt mondta: elég volt. Elég volt a nemzeti és társadalmi megaláztatásból, elég volt a gazdasági kifosztásból és elég volt a szovjet katonai megszállásból. Ezért robbant ki a magyar forradalom, amelyet vérbe és könnyekbe fojtott az idegen kommunista túlerő. Ne feledjük, hogy 1956-ban a szovjetek több harckocsival támadtak Magyarországra, mint 1939-ben Hitler Lengyelországra.

Az 1956-os forradalom azonban legyőzetve is győzedelmesnek bizonyult, hasonlóan Rákócziék vagy Kossuthék által megvívott nagyszerű szabadságküzdelmeinkhez.


Tisztelt Honfitársaim! Tisztelt Meghívottak!

Ma nem pusztán fejet hajtunk a forradalom hősei a megtorlások áldozatai és a hazájukat elhagyni kényszerülők előtt. Emléket is állítunk 1956-nak itt, ahol menedékre leltek elűzött honfitársaink, akik közül néhányan most itt vannak körünkben. Különös megtiszteltetés számomra, hogy egyikük, az elnyomás évei alatt többéves börtönfogságot szenvedett, majd a forradalomban tevékenyen részt vevő Kepenyes Pál szobrászművész alkotását avathatom fel.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A forradalom híre annak idején szétfutott a nagyvilágba, és ma sem szabad hagynunk, hogy annak emléke elhalványuljon. Tartozunk ezzel hőseinknek, a szabadság eszményének, a jövő nemzedékeinek. Magyarország Alaptörvényének Nemzeti hitvallása rögzíti, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki. Szintén az akkori hősöknek köszönhetjük, hogy 1956-ban Magyarországra, ahogy Márai Sándor fogalmazott a népek Krisztusára felnézett a világ. A hatalmas szovjet túlerő ellen küzdő szabadságharcosok hősies bátorsága, szabadságvágya mindenütt, máig tartó megbecsülést szerzett a magyar névnek.

A fiatal forradalmároknak, a „Pesti Srácoknak” köszönhetően egy világméretű hazugság, egy szűk bolsevista klikknek a dolgozó nép hatalmaként láttatott könyörtelen diktatúrája lepleződött le. Ők vérükkel igazolták Octavio Paz, Nobel-díjas mexikói költőóriás igazságát, mely szerint „a XX. század forradalmai a demokrácia melegágyai.”

Túlzás nélkül kimondhatjuk: aligha van a közelmúltunknak olyan momentuma, amelyet annyira átitatott volna a felelősség érzése, tudata, mint 1956 eseményeit, történéseit.

Azt az örökséget hagyta ránk, magyarokra 1956: soha ne higgyük el azt, hogy van következmények nélküli világ. 1956-ban a magyarság bebizonyította: a történelemnek a legnehezebb időkben is nemcsak áldozatai, hanem alakítói is lehetünk. Ha pedig képesek tudunk lenni erre, akkor a történelmünket is saját jobbik énünk képére tudjuk formálni.
Legyünk méltók ehhez az örökséghez a XXI. században is!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket,

Viva Hungría! Viva México!

Sajtóiroda

2017. február 3.