Archívum

Archívum - 2019. július 9.


Beszéd a Zsitvay Tibor emlékkonferenciára

Visegrád

Tisztelt Polgármester Úr, Főtitkár Úr! Tisztelt Zsitvay leszármazottak! Tisztelt Konferencia!

„Ne higyj oly gondolatban, melynek szíved ellentmond.” A XIX. században élt Eötvös József gondolata nemcsak egyik kedvenc idézete, hanem életfilozófiája és mély meggyőződése is volt Zsitvay Tibor egykori házelnöknek, mely meggyőződése mindvégig vezérelte és segítette őt a XX. század politikai örvényeiben.

Zsitvay Tibor szíve mindig ellentmondott az Istentagadó ateizmusnak, a nemzetellenes internacionalizmusnak és a jogállamot fenyegető bármely diktatúrának vagy anarchiának. Személyes sorsának néhány fordulópontja pontosan érzékelteti a XX. század magyar próbatételeit: 1919-ben a megszálló román katonaság foglya, 1944-ben a nyilasok és a Gestapo üldözöttje, 1945-ben a kommunisták elítéltje majd – csaknem negyedszázadig – külföldre kényszerített száműzöttje.

Zsitvay Tibor hívő keresztény, öntudatos magyar és felelősen demokrata ember volt. Ezen erények bármelyikének őszinte gyakorlása a XX. század első felében Magyarországon nagy emberi alázatot és bölcsességet igényelt, a század második felében azonban – a kommunizmus fogságában sínylődő országban – egyenesen egzisztenciális kockázatot rejtett magában.

A néhai házelnök egy olyan politikai nemzedék kiemelkedő tagja volt, amely az ő meghatározása szerint is megérdemli a történelmi jelzőt, nem pusztán az időmúlás, hanem a teljesítmény okán. Meggyőződése szerint ugyanis csak azok minősülnek történelmi nemzedékeknek, amelyek mindig teljesítették a kötelességüket a hazával szemben. Zsitvay Tibor életútjában és életművében – mint cseppben a tenger – ott tükröződik annak a magyar nemzedéknek a sorsa és teljesítménye, amelyik Trianon után életképessé tette az ellenségei által életképtelenségre ítélt magyar államot. Egy olyan nemzedék tagja ő, amely megteremtette annak a politikai, jogi és gazdasági kereteit, hogy a magyar társadalom életerejének, áldozatának és munkájának köszönhetően a két világháború között Magyarország sok tekintetben a közép-európai térség és Európa élvonalába emelkedhessen. Egy olyan politikai nemzedék legjobbjai közé tartozott Zsitvay Tibor, mely nemzedék tagjai személyes példájukkal, hitvallásukkal és cselekvésükkel a XX. század második felében, a legmostohább körülmények között is éltették a magyarokban a reményt, hogy a haza és a nemzet szabadsága nem pusztán halványuló múltbéli emlékkép, hanem a jövő ígérete.

Egy olyan nemzedéket alkottak, amelynek tagjai a XX. század második felében személyiségük és teljesítményük révén tettek bizonyosságot arról, hogy a kommunista igénytelenséggel, silánysággal és értéktelenséggel szemben létezik a minőség, a polgári műveltség és a hazaszeretet kultúrája, amelyet nem tud felszámolni semmiféle istentelen, embertelen és magyargyűlölő diktatúra.
Politikusként - házelnökként és igazságügyminiszterként -, írástudóként és cserkészként, természetjáróként és visegrádi lokálpatriótaként Zsitvay Tibor mindig ugyanazt vallotta: „Isten, haza és emberszeretet teszi emberekké az embereket.”

Zsitvay Tibor szenvedélyesen szerette a magyar tájat és természetet – a korabeli szóhasználat szerint a turistaságot – a természetjárást, amelyben a honismeret, a népnevelés, a népegészségügy és végső soron a hazaszeretet legközvetlenebb eszközét látta.

Engedjék meg, hogy felidézzem néhány gondolatát, amelyeket a természetvédelemről szóló törvényjavaslat 1934-es képviselőházi vitája során fejtett ki, és amelyek pontosan tükrözik az egykori házelnök szellemiségét: „(…) a turistaság a hazafiságnak, a hazaszeretetnek, a hazai föld szeretetének az iskolája is. Ismerem – talán azt merném mondani – a Kis- és Nagy-Magyarországnak túlnyomórészt minden turistáját és ha végignézek soraikon, ott látom az egyszerű, kérges tenyerű munkások ezreit, ott látom felfelé a legmagasabb rétegekig az összes társadalmi osztályok képviselőit és azt tapasztalom, hogy ezek között a turistaság és a hazai föld szeretetében sohasem volt és lehet különbség. És mégis engem a legjobban annak a nincstelen munkás-turistának a hazai föld szépsége iránt való rajongása hat meg, akinek a földből nincs mása, mint esetleg a szüleinek a sírja, – a mai viszonyok között azt sem keresheti fel mindegyik – és mégis úgy rajong azért a földért, amely neki közvetlenül hasznot nem hoz, csak gyönyörűséget. (…) Méltóztassék azt is tudomásul venni, hogy ez egyformán fordul elő a nemzeti alapon álló munkásságnál, a keresztény munkásságnál és a szociáldemokrata munkásságnál és méltóztassék azt is elhinni, hogy ebben egy nagy nemzeti egynevezőre való törekvés nyilvánul meg és ez elemeiben már meg is van.”


Tisztelt Konferencia!
A Történelem Ura különösen kegyes velünk, mai magyarokkal, a mi politikai nemzedékünkkel. Nemcsak azt adta meg nekünk, hogy 1990-ben békésen lezárhassuk a kommunizmus korszakát Magyarországon, hanem azt is, hogy 2010-ben demokratikus úton véget vethessünk a posztkommunizmus korszakának is hazánkban. Nemcsak azt adta meg nekünk, hogy egy jobb jövő esélyét alapozzuk meg az utánunk jövő nemzedékek számára, hogy reményt adjunk nekik, hanem azt is, hogy politikai és erkölcsi elégtételt nyújtsunk az előttünk járó történelmi nemzedékeknek, ezáltal - miként ezt most is tesszük - elégtételt nyújthassunk Zsitvay Tibornak is.

A mai napon az Országgyűlés nevében nemcsak tisztelgek és fejet hajtok elődöm emléke előtt, hanem alázattal és tisztelettel jelenthetem Önöknek, hogy amit Zsitvay házelnök úr egykor elkezdett, azt mi befejeztük; amit ő útjára indított, azt mi továbbvittük; ami lehetőségként részére már nem adatott meg, azt mi beteljesítettük.

Az 1969-ben elhunyt Zsitvay házelnöknek át kellett élnie az ezeréves történeti alkotmány összeomlását, és végig kellett néznie a kommunista törvénytelenség berendezkedését és tobzódását, s - 1956-ot követően - át kellett élnie az arra vonatkozó remény szétfoszlását, hogy Magyarország a saját szabad akaratából elfogadott alkotmánya szerint élhet.

Nekünk, a mi politikai nemzedékünknek a magyar választópolgárok felhatalmazásából megadatott a lehetőség, hogy az 1949-ben a szovjet megszállók által ránk erőltetett úgynevezett alkotmánynak a rendszerváltoztatáskor kitoldozott-kifoltozott - ideiglenesnek szánt, de több mint húsz esztendőt élt - szövegét 2011-ben végre hatályon kívül helyezhessük, és megalkothassuk Magyarország új, demokratikus jogállami alaptörvényét, amely nemcsak közjogi, hanem politikai és erkölcsi értékrendi kerete is a magyar állam XXI. századi újjáépítésének és a határokon átívelő nemzeti összetartozásunk megerősítésének.

Az Országház épületének a korábbi, 1918-19-es rongálások miatt 1927-ben Zsitvay házelnök úr által megkezdett felújítását 2014-ben befejeztük, így az ismét eredeti fényében tündököl a Duna partján. Visszaállítottuk a Kossuth tér – mint a nemzet főtere – korábbi méltóságát, a kommunista szoborrombolások előtti képzőművészeti arculatát és térszerkezetét. A volt házelnök által 1929-ben létrehozott Országgyűlési Múzeumot, a kommunisták 1945 után felszámolták. Mi 2014-ben helyreállítottuk ezt a nagyszerű intézményt, amely az Országházat évente felkereső több mint hétszázezer látogatónak kínál betekintést a Ház építészettörténetébe valamint a hazai alkotmányosság ezer esztendős múltjába.

Zsitvay Tibor volt az, aki hivatali ideje alatt új egyenruhát biztosított annak az Országgyűlési Őrségnek, amelyet a kommunisták 1945 után megszüntettek. Nekünk adatott meg, hogy 2014-ben a hagyománytisztelet, a korszerűség és a célszerűség jegyében helyreállítsuk az Országgyűlési Őrséget, mint az Országgyűlés önálló rendvédelmi szervét.

Az országunkat 1919-ben 133 nap erejéig túszul ejtő bolsevik terroristák által meggyilkolt korábbi házelnökök, Tisza István és Návay Lajos emléktáblájánál 1925-ben az Országház főemeletén a Delegációs terem mellett Zsitvay Tibor mondott avatóbeszédet.

1945 után a kommunisták eltávolították az emléktáblát, mint ahogyan a Kossuth tér szomszédságából, a Vértanúk teréről eltávolították az 1919-es vörös terror áldozatainak emlékművét is. 2012-ben helyreállítottuk a mártírhalált halt egykori házelnökök emléktábláját, az idén ősszel pedig visszaállítjuk a Vértanúk terén az emlékművet is.

Zsitvay Tibornak szívügye volt, hogy a magyar fiatalok megismerjék a hazájuk természeti rögvalóságát, felismerjék a szülőföld szépségeit és annak megtartó erejét. Nekünk adatott meg, hogy az elmúlt esztendőkben elindítsuk azt az államilag támogatott kirándulási programot, amelynek célja, hogy tanulmányai időszakában minden külhoni diák ellátogathasson az anyaországba, és minden anyaországi diák megismerhesse a Kárpát-medencét és a külhoni magyar világot, mert mi is hiszünk abban, hogy a hazaszeretet egyik legjobb kovásza a honismeret.

Tisztelt Emlékezők, tisztelt Honfitársaim!
Zsitvay Tibor tudta, hogy az ország és a nemzet javára végzett munka legfőbb jutalma, hogy kivehetjük belőle a részünket, és van akinek továbbadhatjuk a stafétabotot. Zsitvay házelnök elvégezte a számára kirendelt munkát és stafétája nem maradt gazdátlanul.

Mindezért az Ő helytállása és teljesítménye nemcsak egy huszadik századi példa, hanem a huszonegyedik században is használható mérce mindenki számára, aki a magyarság politikai szolgálatára vállalkozik.
Mindezek okán is kötelességünk, hogy Zsitvay Tibornak és a kommunizmus illetve a posztkommunista liberalizmus által felejtésre ítélt nemzettársainknak megadjuk a megkésett erkölcsi elégtételt.

Köszönetemet fejezem ki a konferencia szervezőinek, amiért lehetőséget teremtettek arra, hogy tegyünk egy lépést efelé. Kérjük a Történelem Urát, adjon számunkra elegendő erőt és bölcsességet, hogy a magunk helyén méltó módon teljesíthessük kötelességünket a hazánkkal szemben, ahogyan Zsitvay Tibor tette.

Sajtóiroda

2019. július 9.