Archívum

Archívum - 2019. november 29.


Köszöntőt a CÖF 10 éves születésnapi ünnepségére

Gellért szálló

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Fórum, kedves Barátaink!

A Civil Összefogás Fórumának 10 éves születésnapjára nemcsak ünnepi köszöntőt jöttem mondani, hanem bajtársként is érkeztem Önökhöz. A bajtárs szavunk a bajvívásban gyökerezik, és azokat jelöli, akik azonos oldalon állnak egy küzdelemben.

Magyar múltunknak sajnos egyik megkerülhetetlen öröksége az a bajvívás, amely hazánkban az Istentagadó és az Istenhívő, a világfi és a hazafi, a birodalmi internacionalista és a nemzeti értékrend képviselői között zajlik tulajdonképpen évszázadok óta.

A történelmi korok, szereplők, díszletek és ideológiák változnak, de a bajvívás kényszere változatlan. A középkori bajvívásnak még voltak szabályai, a küzdelem tarthatott halálig, az első vérig vagy a fegyvervesztésig. Modernnek mondott világunkban már az a szabály, hogy nincs szabály. A táborokba gyűlt bajvívók átadják a fegyvert az utódaiknak, és a küzdelem zajlik tovább.

A Fórum egyik alapítója, Fritz Tamás barátunk éppen egy tegnapi írásában feszegette a kérdést, hogy jelenkori bajvívásunkban, azaz a napjaink magyarországi szellemi polgárháborújában vajon lehetséges-e bármiféle tűzszünet, demarkációs vonalak mentén történő osztozkodás, vagy magyar létmóddá fog válni a küzdelem?

Tamás költői kérdésére prózai a válaszom: szerintem az a szellemi polgárháború, amelyben élünk, már magyar létmóddá változott, amelytől az utánunk jövő nemzedékeket nem tudjuk megóvni, csak fel tudjuk készíteni őket a küzdelemre.

Sőt, hogy tetézzem a rossz híreket: ha vetünk egy figyelmesebb pillantást Európára, vagy akár a nagyvilág ezen kívül eső jónéhány tájékára, akkor már ott is egyre jobban látható, miként válik hasonló módon létmóddá egy olyan szellemi és politikai küzdelem, amelynek tétje, hogy az európai emberek illetve más földrészek nemzeti államainak lakói meg tudják-e őrizni otthonukként Európát illetve államaikat, vagy szellemi és politikai hajléktalanokká válnak a saját szülőföldjükön.

A szaknyelvben paramnéziának nevezik azt a jelenséget, amit a köznyelvben „deja vu” érzésnek mondunk, amikor valaki úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény már korábban megtörtént vele.

Nekünk, magyaroknak egy ilyen történelmi „deja vu” érzésünk van sok jelenlegi európai történéssel kapcsolatban, a múltunkból mi ugyanis már megtanulhattuk, hogy mi a következménye az idegen pénzügyi és gazdasági megszállási törekvéseknek, a szellemi gyarmatosítási kísérleteknek, az ellenőrizetlen migrációnak, a határvédelem hiányának vagy a politikai önvédelmi képességek korlátozásának.
Talán ez is az oka, kedves Barátaink, hogy a hazáját és nemzetét szerető, és azért felelősséget is vállaló sok európai bajvívó közösség, politikusok és civilek egyaránt, napjainkban példaként, erőforrásként és szövetségesként tekintenek a mi bajtársi közösségünkre, amelynek civil
lelkét tíz esztendeje az Önök Fóruma adja.

Tíz esztendővel ezelőtt Magyarország mély politikai, gazdasági, társadalmi és morális válságban volt. 2009-re összeomlott a posztkommunista hatalomgyakorlás szerkezete. Itt most egyszerre gondolhatunk a hazugságra és csalásra alapozott kommunikációra, a rendőrség által véghezvitt és a Kádár rendszer legrosszabb napjait idéző véres utcai erőszakra, a cigány áldozatokat ért, mélységében máig felderítetlen aljas gyilkosságsorozatra, a gazdasági és pénzügyi csődre, az önkormányzatok és az állam tudatos eladósítására, a családok százezreit tönk szélére juttató devizás uzsoracsapdára, a rezsiárak elszabadulására, az állam funkcióinak tudatos elsorvasztására, és a külhoni magyarság megtagadására.

A szellemi honvédelem fogalmának megalkotója, Szabó Zoltán, egy hasonlóan válságos történelmi helyzetben, 1939-ben ezt jövendölte: „a magyar maga az észszerűtlenség, az érthetetlenség és a meglepetés, mint a régi harcmodorunk, a hirtelen futamodásból a gyors visszafordulás. A lehetetlenséggel vívunk, mint Zrínyi maga, s akkor vívunk igazán, ha a lehetetlennel vívunk. A jólétben elveszítjük magunkat, a végveszélyben megtaláljuk. Hétalvó nemzet! De ha felébresztik, félkézzel csodát tesz”.

2010-ben a magyar nemzet, a társadalom, a választópolgárok felébredtek, és az elmúlt kilenc esztendőben – ha nem is félkézzel, de – valóban csodát tettek. Mindebben a Civil Összefogás Fórumának felbecsülhetetlen szerepe van, mert Önök egyéni példamutatásukkal és közösségi cselekvéssel megerősítették az emberek hitét az önzetlenség, az alázat, a felelősség, az összetartozás, a hazaszeretet, a nemzethűség és – ami rendkívül fontos – a mindezek érdekében történő cselekvőképesség érvényességében és fontosságában is.

Önök megerősítették a bajtársaikat abban, hogy a maga eszközeivel, a maga erejéből is mindenki képes cselekedni a haza és a nemzet érdekében. Ez a magyarázata annak, hogy a Civil Összefogás Fórumának hívó szavára mindig sokan hallgattak: így volt ez a Hősök terén az első nagy összegyülekezés alkalmával. Így volt akkor is, amikor a százezeres lélekszámú Békemenetek erejével mutatták fel a demokrácia lényegét, a népakaratot. Így volt akkor is, amikor a visegrádi összefogást a civil területeken kezdték megerősíteni, miáltal sok ezren személyesen is megtapasztalhatták elődeink igazságát, hogy magyar és lengyel valóban két jó barát.

Politikai közösségünk, a FIDESZ–KDNP szövetségének nevében köszönöm Önöknek, Nektek, köszönöm a Civil Összefogás Fóruma minden tagjának és támogatójának mindazt, amit az elmúlt tíz esztendőben a magyar demokrácia, a társadalmi szolidaritás és a nemzeti összetartozás erősítése érdekében tettek!

Isten éltesse, és a következő tíz esztendőben is segítse a Civil Összefogás Fórumát, a magyar szellemi honvédelem bajtársi közösségét!

Sajtóiroda

2019. november 29.