Archívum

Archívum - 2021. június 03.


„Darabokra szaggattatol…” Trianon 100 – Összetartozás 1100 című bélyegkiállítás megnyitása

Budapesti Bélyegmúzeum

Tisztelt Emlékező Közösség!

A népi mondás szerint, akinek halálhírét keltik, az sokáig fog élni. Nekünk, bélyegszerető magyar embereknek két jó okunk is van, hogy osztozzunk ebben a bölcsességben: az egyik a hazánk, a másik a bélyegeink. Napjainkban ugyanis sokan hasonlóképpen temetnék a bélyegeket, mint ahogyan száz esztendővel ezelőtt voltak, akik temetni akarták Magyarországot. A lényeget tekintve a rosszakaróik napjainkban a bélyegekre is hasonlókat mondanak, mint egy évszázaddal ezelőtt Magyarországra: a felgyorsult világban eljárt fölötte az idő, civilizációs szempontból nem korszerű, ezért felszámolandó, és másra cserélendő.

Magyarország nagy áldozatok árán, de túlélte XX. századi sírásóit, és szerény bizodalmunk szerint a XXI. században a bélyegek is túlélik az elmúlásukat hirdetőket.

Rendhagyó és különösen izgalmas mindaz, amit a mai kiállítás kínál: filatéliai szempontból, a korabeli bélyegek tükrében szemlélni a trianoni merénylethez vezető utat, a merénylet által okozott kényszerpályákat valamint ezen pályákról az életösztön által diktálta kitörési kísérleteket. 
Ha idegen túlerő egy országot úgy akar felszámolni, hogy fővárosát nemzetközi védhatalom alatt álló önálló városállammá alakítja, míg teljes területét és azon élő őshonos lakosságát megtervezett módon felosztja a szomszédos országok között, nos – tisztelt Hölgyeim és Uraim – az túlzás nélkül nevezhető az érintett ország elleni halálos merénylet tervének. 

Az első világháborút lezáró békekötések befolyásos érdekcsoportjainak legvérmesebb terve – mint ahogyan az szereplőik emlékirataiból kiderül – pontosan ez volt Magyarországgal: Budapest önálló városállammá alakításával az ország területe és lakosságának teljes felosztása szomszédai között, a magyar államiság egyszer s mindenkorra való felszámolása Közép-Európában.

Ezen tervből az valósult meg, hogy Magyarország területének kétharmadát csatolták el, és a szülőföldjén élő minden tíz magyar emberből hármat, azaz a magyar nemzet harmadát idegen hatalmak fennhatósága alá szorították, súlyos kisebbségi sorsba.

A statisztikai adatok önmagukban is égbekiáltóak, és a sokat látott Európa modern történelmében is példátlanok, ám a számok mögötti, több nemzedékre kiható emberi fájdalom és áldozat felbecsülhetetlen. Ezt a külvilág soha nem fogja tudni átérezni, csak és kizárólag mi, magyarok tudjuk, hogy mindez mit jelent.

Mindaz, amit a Trianon szó számunkra, magyarok számára érzelmi értelemben megtestesít, idegenek számára elmondhatatlan. Ám mégsem haszontalan, ha mi, magyarok a külvilágnak Trianonról beszélünk, ugyanis napjainkban Európa – és benne minden közép-európai nemzet – számára felsejlik egy XXI. századi veszély, az Európai Egyesült Államok terve. Ez kivétel nélkül minden európai nemzet és nemzeti állam számára egy halálos merényletet jelent – hasonlót, mint amelyet a magyar nemzet tapasztalt meg Trianonban. 

Az állami főhatalom egyik, szívünknek kedves és békés megnyilvánulási formája a bélyegkibocsátás és -forgalmazás, ezért egy nemzet bélyegei óhatatlanul egyfajta sorsközösségben élnek a nemzet képviseletére és védelmére hivatott állammal. Mindezt a magyar bélyegek története pontosan igazolja. A sorsfordító idők sodrában a bélyegek mindig olyan felértékelődő miniatűr kordokumentumok, amelyek a kortársaknak vagy az utókornak segítenek értelmezni a valóságot. Így van ez a trianoni bélyegeinkkel is.

A trianoni történetünk – akár száz esztendő után is – azért érdemes a folyamatos értékelésre és értelmezésre, hogy utódainkkal – gyermekeinkkel és unokáinkkal – soha többé ne történhessen meg az, ami elődeinkkel – dédszüleinkkel és nagyszüleinkkel – történt a XX. század elején, és ami aztán Trianonban teljesedett ki, és akár így is összegezhető: „Megszámláltattál…„ – „És híjjával találtattál…” – „Darabokra szaggattatol…” 

A politikai felelősség mindig eredmény-felelősség, és azt mindig a politikusok viselik, ám az árát mindig a nemzet egésze fizeti meg. Nem érdekesek a mentő körülmények, nem érdekesek a teljesítmények, az áldozatok, a szándékok, az erőviszonyok, a szerencse vagy balszerencse, a túlerő, a háború vagy a béke – végső soron semmi nem számít, csak mindig a politikai végeredmény. És 1920-ban nekünk, magyaroknak az eredmény Trianon lett. 

A mai kiállítás szervezőinek külön köszönet jár az ihletett címválasztásáért, hiszen Bánffy Miklós ezáltal megidézett regénytrilógiája nemcsak monumentális és hiteles irodalmi emlékműve a Trianonhoz vezető útnak, hanem felidézi a bibliai történetet Dániel könyvéből, a falon megjelenő írásról is, és ezáltal felmerül számunkra is a megkerülhetetlen kérdés: ha a XX. század elején elődeinknek nem sikerült megfejteni az idők jeleit hirdető írást a falon, nekünk, XXI. századi magyaroknak fog-e sikerülni? Ha a XX. század elején az elődeinknek nem sikerült megelőzni a trianoni végzetet, nekünk, mai magyaroknak sikerülhet-e elhárítanunk az országunkra és nemzetünkre leselkedő új veszélyeket? 

Mint ismert, a bibliai történetben az ősi törvényekhez hűtlen Baltazár király lakomáján láthatatlan kezek rejtélyes értelmű feliratot írnak a palota falára. Az írást egyetlen királyi tudós, varázsló vagy csillagjós sem tudja megfejteni, csak az Isten lelkével rendelkező, lényeglátó Dániel, aki végül elmondja a felelőtlen királynak, hogy annak országlása számba vétetett, ő maga könnyűnek találtatott,  országa pedig szétszabdaltatik. 

Hogy a magyarságnak Trianon előtt mikor jelent meg az a bizonyos írás a falon? 
Talán már Kossuth Lajos 1867 májusában kelt Kasszandra levelében, amelyben leírta, hogy a dinasztikus alapú Habsburg államalakulat a nemzetállamok Európájában halálra van ítélve, és a birodalom elkerülhetetlen felbomlásakor Magyarország számára sem lesz kegyelem? Talán Ady Endre 1914 januárjában, a Szétszóródás előtt címmel írt látomásos versének utolsó sorában, amely így szól: „S elveszünk, mert elvesztettük magunkat”? 

Bánffy Miklós regénytrilógiája főhősében 1914 nyarán már keserűen tudatosodott, hogy „most elpusztul az ország, és vele az a nemzedék, aki mindent fontosnak talált, ami forma, paragrafus vagy frázis (…) és aki tudatlanságában élt mindannak, ami a nemzetek talpköve: erő, önbírálat és összetartozás”.

Nekünk, az utókornak nem eldöntenünk kell  elődeink vitáit és vívódásait, hanem tanulnunk kell belőle. Azért, hogy az idők jeleit pontosan felismerjük, és megelőzzük, hogy a végzetes írás a mi falainkon is megjelenjen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Öntudat vagy bűntudat? Önazonosság vagy önfeladás? Önrendelkezés vagy alávetettség? Az előttünk álló idők ezen létkérdéseket szegezik Európa minden nemzetének és az őket képviselő államoknak. Azok számára, akik ezen kérdésekre elvétik a válaszokat, a XXI. században ismét meg fognak jelenni az írások a falon. 

Mi, mai magyarok százegy esztendővel Trianon után, harmincegy esztendővel a kommunizmustól és tizenegy esztendővel a posztkommunizmustól való megszabadulásunk után pontosan megfogalmaztuk a válaszainkat, és pontosan ugyanazt kívánjuk Európa – és benne Közép-Európa – minden nemzete és országa számára, amit önmagunk számára: európai együttműködésre képes önrendelkező nemzeti államot, nemzeti önazonossághoz való jogot minden európai embernek, függetlenül attól, hogy számbeli kisebbségben vagy többség tagjaként él az európai szülőföldjén, és saját értékeiket megőrző, saját érdekeit pedig másokkal egyeztetni képes öntudatos nemzeti közösségeket. 

Mi, mai magyarok 2011-ben ennek szellemében alkottuk meg Magyarország új alaptörvényét, amely az államunk újjáépítésének és a trianoni határokon átívelő nemzeti összetartozásunknak nemcsak közjogi, hanem erkölcsi, értékrendi kerete is. 

Ezért építünk újra egy olyan államot, amely nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a polgárait, ezért erősítettük meg a trianoni határokon túl élő magyar honfitársainkkal a magyar állam közjogi és a magyarországi társadalom lelki kapcsolatait, és ezért tartozunk a külhoni magyaroknak nemcsak köszönettel azért, hogy az elmúlt évszázadban a szülőföldjükön maradva úgy tudtak lojális és értékteremtő polgáraivá válni a szomszédos országoknak, hogy mindeközben hűséges és elszakíthatatlan tagjai maradtak a magyar nemzetnek, hanem felelősséggel is annak érdekében, hogy ez a jövőben is így maradhasson. 

Tettük és tesszük mindezt azért – tisztelt Hölgyeim és Uraim –, hogy utódaink a jövőben soha ne mondhassák el rólunk, hogy megmérettettünk és könnyűnek találtattunk…
A mai kiállítás szervezőinek gratulálunk, a látogatóinak pedig élményteli szemlélődést kívánunk! Isten óvjon és segítsen bennünket, hogy magyarként élhessünk és boldogulhassunk a szülőföldünkön a következő századokban is!

2021. június 03.