Kövér László, az Országgyűlés elnökének beszéde az amerikai konzervatív konferenciára

Budapest - Bálna rendezvényközpont

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves konzervatív barátaink Amerikában és a nagyvilágban!

A konferencia szervezői azzal a nem túlságosan egyszerű feladattal bíztak meg, hogy mai rövid előadásomban választ keressek a következő három enciklopédikus kérdésre. Mi lehet a záloga a XXI. században a konzervatív politika sikerének?

Mi lehet az a fundamentum, amelyen gyorsan változó világunkban a konzervatív politika eszmeileg és érzelmileg megerősíthető? Mi lehet a cél, amelynek érdekében a nemzeti konzervatív politikai erők nemzetközi együttműködése megteremthető a nyugati világban?

Olyan feladatot kaptam, amely – és ezt nem önfelmentésként, hanem önbátorításként mondom – csak esszészerűen teljesíthető, és – mint emlékszünk rá – a francia eredetű esszé szó jelentése kísérlet vagy próbálkozás…. 

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – így szól konferenciánk mostani részének jelmondata, hiszen ez mélyen igaz a konzervatív gondolat képviselőire is, különösen annak fényében, hogy politikai ellenfeleink ezen igazságot már réges-rég felismerték, és ezért a világot átszövő hálózatokban egyesítették erejüket.

Kérdés, hogy nekünk, a nyugati világ konzervatívjainak – az Egyesült Államoktól kezdve Európán át Ausztráliáig és Dél-Amerikától Kanadáig – miben kell egyesítenünk erőinket annak érdekében, hogy eredményesebbek legyünk, mint a politikai ellenfeleink? 
Mi legyen a mi konzervatív arkhimédészi pontunk? 

A kvantumszámítógépek, a nanotechnológia, a mesterséges intelligencia és a hiperszonikus fegyverek korában a konzervatív politikának mit kell konzerválnia/megőriznie a múltból annak érdekében, hogy emberi méltósággal élhető maradjon a jövő? 

Nos, az általam javasolt arkhimédészi pont abban a történelmi tapasztalatban gyökerezik, hogy a jövő soha nem azoké, akiknek a jelenben több pénze vagy fegyvere van, nem azoké, akiknek a jelenben erősebb a média által artikulált hangjuk, hanem mindig azoké a jövő, akiknek erősebb a hitük. 

Számunkra, magyar, tehát nyugati konzervatív politikusok számára, a kétezer éves kereszténységből fakadó nyugati kultúra és civilizáció valamint hazánk, az ezer éves keresztény Magyarország története bizonyítja mindezek igazát. 

Ez nekem éppen elegendő bizonyosság arra, hogy a jelenlegi csalóka korszellem dacára, ne legyenek kételyeim a hit örök erejét illetően. Meggyőződésem szerint az előttünk álló, sokféle bizonytalansággal terhelt időkben a mi konzervatív arkhimédészi pontunk a természetes emberi értéktudatot, identitást, biztonságérzetet és normalitást erősítő, a transzcendenciára nyitott hit kell legyen. 

Nem teológiai vagy filozófiai, hanem politikai beszédre kértek fel a szervezők, ezért a hit fogalma kapcsán nem annak teológiai vagy filozófiai értelmezésében szeretnék elmélyedni, hanem a hitnek a valláson túlmutató, az emberi értéktudatban, erkölcsben, kultúrában, identitásban betöltött szerepére kívánok rámutatni, és mindezek XXI. századi politikai vonatkozásait szeretném röviden összegezni annak érdekében, hogy pontosan lássuk a konzervatív politika előtt nyíló új esélyeket és veszélyeket, valamint azt is, hogy valójában kik a mi politikai ellenfeleink.

Tisztelt Konferencia!

Az emberi élet méltósága a transzcendenciára való nyitottságban gyökerezik. Az ember csak akkor lehet ura önmagának, ha rendelkezik azzal a képességgel, hogy saját életét egy magasabb rendű összefüggés részeként gondolja el, ha van számára egy szilárd viszonyítási pont, amelyhez cselekedeteit mérheti.  Ha ez nem adott, akkor könnyen mások játékszerévé válhat. 

Aki képes elfojtani az emberben ezen képességet, az saját érdekei szerint át tudja írni és meg tudja határozni az általános emberi értéktudatot, saját érdekei szerint újra tudja fogalmazni az emberi identitást, és végül, de nem utolsósorban, az értéktudat és az identitás felszámolásával képes annak elérésére is, hogy embertársai többé ne tudják felismerni, kinyilvánítani és megvédeni sem az érdekeiket. 

Ez tehát a tökéleteshez közelítő képlete az emberek fölötti uralomnak. Az alávetendő embernek nem feltétlenül a földjét kell megszállni, az akarata megtörése érdekében, nem feltétlenül a testét kell megtörni, hanem mindenekelőtt a tudatát kell totálisan manipulálhatóvá tenni. 

Jelenkorunkban ez a politikai ellenfeleink stratégiája világszerte. Nevezzük őket, vagy nevezzék önmagukat közép-európai szocialistáknak vagy posztkommunistáknak, nyugati liberálisoknak, amerikai demokratáknak, kozmopolita progresszíveknek, woke forradalmároknak, cancel-culture aktivistáknak vagy transzhumanistáknak — nevezhetjük őket a XXI. század új  — bolsevistáinak, a lényeget tekintve mindig mind ugyanazt akarják: elfojtani az emberben minden transzcendens iránti vágyat,  felszámolni a természetes emberi értéktudatot és identitást, és megakadályozni az embert saját érdekei felismerésében és érvényesítésében. 

Isten halott, a haza, a nemzet csak fikció, és a család csak tehertétel és az erőszak fészke; nem az vagy, akinek születtél, hanem az, akivé válni akarsz; a világ pedig azért van, hogy kiszolgáljon téged; mert te megérdemled, mert ez neked jár; ez a te döntésed, ez az embereknek szánt, kommercializált üzenete a politikai ellenfeleinknek, akik a legsúlyosabb rabságot a legnagyobb szabadságnak nevezik, és mindezt az embereknek tálcán kínálják a könnyű, boldog lebegés életérzésével együtt.

A politikai ellenfeleink ajánlata hazug és hamis, de vonzó! Ki ne szeretne minden kötöttségtől mentesen, könnyedén élni? 

Ezzel az ajánlattal szemben kell megfogalmaznunk a magunk egységes és korszerű konzervatív ajánlatát, amely nem becsapni, hanem megvédeni akarja az embereket, és amely létérzésként nem illuzórikus könnyűséget, hanem valóságos biztonságot ígér mindenkinek.

A transzcendens iránti nyitottság azt jelenti, hogy az ember képes a saját életét nem öncélnak, hanem eszköznek tekinteni, hogy az ember átérzi és elfogadja, hogy önmaga fölött nemcsak a kék ég, hanem egy magasabb rendű hatalom is létezik. 
A vallás a transzcendencia megnyilvánulásának elsődleges, de nem kizárólagos megnyilvánulási területe. Nemcsak az Istenben való vallásos hit feltételez transzcendenciára való nyitottságot, hanem a nemzetben és a családban való emberi hit is, hiszen mindkét valóság túlmutat jelenbéli önmagunkon, mégpedig a múltbéli elődeink és a jövőbeli utódaink irányába. 

Fontos történelmi tapasztalat, hogy a transzcendens iránti elköteleződés nélkül nemcsak a lélek, hanem a lélekszám is hanyatlani kezd, apadásnak indul a demográfiai mutatókkal pontosan mérhető életerő, sorvadásnak indul az egyéni élet számára iránytűként működő erkölcsi normarendszer és erkölcsi érzék, valamint meginog, majd összeomlik a közösségek által teremtett kultúra és civilizáció is.

Nem véletlen tehát, hogy politikai ellenfeleink világszerte mentális és politikai támadás alatt tartják a történelmi vallásokat és egyházakat; a bőségesen finanszírozott különféle NGO-k által a zsidó vallást éppúgy bomlasztani akarják, mint a keresztényt vagy a muszlimot. Nem véletlen, hogy világszerte célkeresztben vannak a nemzeti államok; Izraeltől az európai keresztény gyökerű nemzeti államokon át a muszlim gyökerekhez visszatalálni törekvő török államig szét akarják zilálni, szuverenitásukban egyre agresszívebben korlátozni akarják őket. 

Nem véletlen, hogy a világon mindenhol heves politikai, jogi és lélektani támadás alatt állnak az erőszak fészkeiként bemutatott természetes, azaz egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló családok; nem véletlen, hogy a genderelméletekkel politikai ellenfeleink alá akarják aknázni a természetes nemi identitásokat, és ezáltal fel akarják robbantani a természetes család fogalmát és valóságát, ami majd’ minden eddig ismert civilizáció egyik fundamentuma.  

Apropó civilizáció! Ezen a ponton tanulságos egy zárójelet nyitva szembesülnünk azzal, hogy az elmúlt három évtized miként mért meg két híressé vált XX. századi amerikai politikai elméletet, Fukuyamáét a történelem liberális happy end-jéről valamint Huntington jövendölését a civilizációk összecsapásáról. 

Az idő bebizonyította, hogy a történelem egyáltalán nem ért véget, és az öröknek vélt liberális győzelem ostobaság, csupán a valóságtól elszakadt ideológiai vágyálom. 
Huntington professzor jövendölése a civilizációk összecsapásáról jóval realistábbnak bizonyult, ám ezt az előrejelzést is fontos pontján korrigálta az elmúlt három évtized: minden látszat ellenére az igazi összecsapás nem a Huntington által civilizációknak nevezett, saját kulturális identitással rendelkező nyolc-tíz néptömb között zajlik, hanem a huntingtoni – úgynevezett – civilizációkon belül zajlik soha nem látott küzdelem, mégpedig azon politikai erők között, amelyek — egyik oldalon — az adott néptömbön belül élő emberek természetes értéktudatának és identitásának lerombolásában, illetve — másik oldalon — annak megőrzésében érdekeltek.  

Noha vannak, akik egymásnak akarják uszítani őket, de napjainkban a huntingtoni értelemben vett zsidó, keresztény vagy muszlim civilizáció józan képviselőinek az igazi veszélyt nem egymásban kell látniuk, hanem a saját kultúrájukon belüli azon törekvésekben, amelyek szét akarják porlasztani a zsidó, a keresztény vagy a muszlim identitást, el akarják vágni az embereket természetes kulturális gyökérzetüktől, fel akarnak bomlasztani minden, az embert védő és megtartó természetes közösséget. Nagyon is tanulságos és egyben figyelmeztető, hogy miként próbálják a „jóemberkedés” álarcát magukra öltő liberálisok a migrációra késztetett, Európában idegen kultúrájukból kiszakított, azaz gyökértelen emberek tömegeit felhasználni arra, hogy felgyorsítsák az európai ember szülőföldjén való gyökértelenné tételének folyamatát. 

Huntington professzor elévülhetetlen tudományos érdeme, hogy már a XX. század végén ráirányította a világ figyelmét az emberi identitás felértékelődő politikaalakító szerepére. 

Tisztelt Konferencia!

Jelenleg Európában a demográfiai hanyatlás, az erkölcsi sorvadás, a kulturális megingás és a politikai cselekvésképtelenség egyre fenyegetőbb jeleit tapasztaljuk azért, mert több mint ötven esztendeje – talán 1968 fordulópontja óta – az európai oktatásban, kultúrában, médiában és tudományban egyre inkább defenzívába szorul a konzervatív megközelítésmód, aminek következtében megindult ellenfeleink részéről a konzervativizmus teljes felszámolásának kísérlete a politikai térben is. 
Az európai konzervatív politikai elit egy része elárulta a konzervatív gondolatot, meghasonult és valójában a politikai ellenfeleinket szolgálja. Az európai konzervatív politikai elit másik, önmagához és népéhez hűségesnek maradt része nyomasztónak érzi a politikai ellenfelek vele szemben tornyosuló pénzügyi és médiaerejét, és még nem találta meg a nemzeti konzervatív kereteken túlmutató, európai és globális konzervatív erőegyesítés útját.

Hogy mi a helyzet az Egyesült Államokban, azt Önök, amerikai konzervatív barátaink tudják a legjobban. Mindenesetre innen, Magyarországról nézve Amerikában is hasonlóan riasztó kulturális és társadalmi jelenségeket látunk, mint Európában.
Mi, magyar konzervatívok az 1998-2002 közötti kormányzásunk idején megtanultuk, hogy nem fenntartható a kormányzati erő, ha a bennünket támogató értékrendi és társadalmi többségnek nincs hangja és mozgástere az oktatásban, kultúrában, médiában, tudományban.  A korábbi több mint 40 évnyi kommunizmus, majd az 1990-től számított 20 évnyi posztkommunizmus után, 2010-től kezdődően ezért legális és legitim eszközökkel, tudatosan, fokozatosan, következetesen, de méltányos módon teret nyitottunk, és szólásszabadságot, gondolkodási és cselekvési szabadságot biztosítottunk, azaz hangot és esélyt adtunk  a magyar társadalom nem progresszív és nem posztkommunista többségének is. Az eredmény a 2014-es, 2018-as és 2022-es választási győzelem, az elnyert többségi bizalom. Politikai ellenfeleink azért diabolizálják világszerte a magyar konzervatív politikát, mert mi bebizonyítottuk, hogy a normalitás társadalmi többségét politikai többségé lehet alakítani, és ez a többség demokratikus módon huzamosan fenn is tartható.  

A magyar út az európai és amerikai konzervatív szövetségeseink  számára is járható a saját hazájukban, hiszen az Egyesült Államokban és minden európai államban változatlanul társadalmi többségben vannak a természetes emberi normalitás hívei.  Az emberek többsége az egyházak keretein belül vagy attól függetlenül, de hisz Istenben, az emberek többsége szereti a hazáját, és legfontosabbnak tekinti a családját. Amerikában és Európában egyaránt az emberek többségében még él a méltósággal élhető életet biztosító erkölcsi kapaszkodók iránti vágy. Ez a vágy lehet a korszerű politikai konzervativizmus új hajtóereje Amerikában és Európában egyaránt.
A politikai ellenfeleink világszerte azt hazudják az embereknek, hogy Isten, haza és család nélkül könnyebb élni. Nekünk, konzervatívoknak világszerte azt az igazságot kell elmondanunk az embereknek, hogy Istennel, hazában és családban biztonságosabb élni. 
Növekvő létbizonytalanságokkal terhelt világunkban az emberek többsége a könnyű élet embertelen talmisága helyett a biztonságos élet emberi valóságára vágyik. Ennek a biztonságnak a feltételeit csak mi, konzervatívok teremthetjük és őrizhetjük meg. 
Mindennek elérése érdekében három dologra van és lesz égető szükség a konzervatív nyugati politikában: hűségre az elveinkhez és azokhoz a választópolgárokhoz, akik bíznak bennünk, politikai cselekvőképességre valamint – ez utóbbit erősítendő – az amerikai és az európai konzervatív erők akcióegységére.   

Ezen feltételek bármelyikének hiányában a nyugati konzervativizmus a jövőben tartósan nem tudja politikai többségre váltani az országainkban értékalapon és erkölcsi alapon még mindig fennálló társadalmi többséget, minek következtében pedig a konzervatív politika mindenhol cselekvésképtelenségbe süllyedhet, eltorzulhat és elsorvadhat.
Ez önmagában is riasztó lehetőség, de nem a legsúlyosabb. A legsúlyosabb lehetőség az, hogy politikai ellenfeleink tartós győzelme esetén nemcsak a konzervatív politika bukik el, hanem elbukik a népakaraton nyugvó demokratikus hatalomgyakorlás, elbuknak a demokratikus nemzeti államok mint a közérdeket képviselő közhatalmak, és helyükbe lépnek a magánérdekeket képviselő magánhatalmak által kialakított, az embert szellemileg és biológiailag is leépítő/dekonstruáló, istentelen és embertelen technológiai diktatúrák. 

Az előttünk álló évtizedekben ez a tétje a nyugati konzervatív politika sikerének vagy sikertelenségének, kedves barátaink! Ezért most a legfontosabb, hogy Önök 2022 novemberében és 2024-ben nyerjék vissza a konzervatív politika cselekvőképességét! 
A nyugat-európai konzervatív politika ugyanis csak akkor  állhat ismét talpra, a közép-európai konzervatív politika csak akkor maradhat tartósan talpon, ha a valódi, a XXI. század kihívásaira válaszolni tudó konzervatív politika ismét győz az Egyesült Államokban! Talán az sem túlzás, ha azt mondom, hogy az Amerikán kívüli konzervatív politikai erők nélkül pedig az amerikai konzervativizmus sem tud globális erővé válni a világpolitikában. Egymásra vagyunk utalva, kedves amerikai sorstársaink, egy csónakban evezünk, együtt sírunk vagy együtt nevetünk! Ne hagyjuk, hogy gyerekeink és unokáink számára siralmassá váljon a világ!

Adjon az Isten bölcsességet és erőt mindannyiunknak, hogy közösen elérjük céljainkat! Részesítsen bennünket a négy sarkalatos keresztény erény – prudentia, iustitia, temperantia et fortitudo – áldásában, azaz lényeglátásban, igazságosságban, mértékletességben és lelki erőben!

Sajtóiroda