Archívum

Archívum - 2024. február 14.


Beszéd a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 10 éves évfordulóján

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Bizottság! 
Tisztelt Vendégeink!

„Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni” – ezt jövendölte egyik versében Illyés Gyula, 1938-ban.
Mint tudjuk, a költők nemcsak a szabadság hírvivői, hanem a történelem változásának legérzékenyebb jelzői is, sokszor mindenkinél korábban érzik és jelzik a politikai önkény, a diktatúra, a totalitarianizmus közeledtét. A XX. században a közép-európai költőkre mindez különösen igaz volt.

A múlt században Magyarországra háromszor is érkeztek olyan idők, amikor emlékezni és emlékeztetni bűnnek, nem ritkán halálos bűnnek minősült. 

1919-ben külföldről pénzelt bolsevik terroristák államcsínnyel 133 napra túszul ejtették az ezeréves magyar államot, és kiadták a proletár internacionalista jelszót, hogy a nemzeti múltat végképp el kell törölni. 

1944 márciusában horogkeresztes hitlerista csapatok szállták meg hazánkat, hogy aztán az 1944 szeptember végétől 1945 áprilisáig tartó véres harcok eredményeképpen átadják helyüket a vörös csillagos sztálini hadseregnek. A második világháborús stratégiai katonai céljai mellett a náci és a kommunista diktatúrának egyaránt az volt szándéka, hogy felszámolja a magyar állami szuverenitást, és azon belül uralma alá hajtsa a nemzeti emlékezetet.
Felmerül a kérdés, hogy a világpolitikában kizárólagos politikai hatalomra törők számára miért olyan fontos mindig a kiszemelt áldozatok nemzeti emlékezetének a megtörése?

Azért, mert a nemzeti emlékezet az egyik legerősebb emberi közösségképző tényező, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azért, mert a diktatúrákkal szemben sem az egyének, sem a tömegek, hanem mindig csak az öntudatos közösségek tudnak ellenállni.

Azért, mert közösségi emlékezet nélkül nincs nemzet, nemzet nélkül pedig nincs nemzeti állam. 
Azért, mert szuverén, cselekvőképes és egymással együttműködésre kész nemzeti államok nélkül nincs érdemi akadálya az országhatárokat és kontinenshatárokat átívelő világuralmi törekvések megvalósításának.

Ez a hatalomtechnikai oka és célja a nemzetek emlékezete ellen elkövetett múltbéli és – egyre erősödő – jelenbéli mentális és kulturális agressziónak.

Napjainkban a nyugati világban – az Egyesült Államoktól Európán keresztül Izraelig – minden nemzet kivétel nélkül egy ilyen agresszió célpontja.

Amikor az Országgyűlés ezelőtt tíz esztendővel létrehozta a kommunizmus bűneinek emlékezetét fenntartani hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottságát, abban bíztunk, hogy végleg elmúltak azon idők, amikor – a költő szavával élve – az emlékezéshez bátorság kell. Akkor azt gondoltuk, az emlékezéshez már csak szakszerű és pontos tudás kell.
Ma azonban azt érzékeljük, hogy a nemzeti emlékezéshez ismét bátorság kell, egyre több bátorság.
Mindennek az oka az – tisztelt Konferencia –, hogy napjainkban a nyugati világban ismét kizárólagos hatalomra törő erők ismét meg akarják fosztani a nemzeteket az emlékezetüktől. Mindezt azért, hogy a későbbiekben megfoszthassák őket a közérdeket képviselő nemzeti államaiktól, majd a magánérdekeik szerint rendelkezhessenek a nyugati világ minden erőforrásával.

A XXI. század legnagyobb politikai küzdelme ugyanis – a közhiedelemmel ellentétben – nem a civilizációk között, nem Nyugat és Kelet, sem nem Észak és Dél között, hanem a demokratikus államok mint közérdeket érvényesítő közhatalmak és a saját érdekeiket érvényesítő magánhatalmak között fog lezajlani.

Ennek a küzdelemnek a tétje a nyugati világban az emberi szabadságnak és méltóságnak, az egyén biológiai integritásának és a nemzetek identitásának, a magántulajdonnak, a demokratikus rendnek és a jogállamnak a fennmaradása vagy megszűnése.

Ebben a küzdelemben az emlékezet olyan stratégiai magaslatnak számít, ahonnan a hódítók könnyen célt érhetnek, különösen, ha olyan fegyverek vannak a birtokukban, mint az úgynevezett közösségi média.

Ma a világban 5,3 milliárd ember használja az internetet, statisztikailag napi átlagban öt-hat órát. Ebből 5,1 milliárd ember csatlakozik valamilyen úgynevezett közösségi oldalhoz. Ebben a virtuális világban rengeteg hasznos és haszontalan dolog van, kinek-kinek ízlése és értékrendje szerint. Egy dolog azonban vitán felül áll: az emberiség történetében korábban soha nem létező tudat- és emlékezetbefolyásoló erővel rendelkező ezen virtuális világot nem a közérdek, hanem a magánérdekek szabályozzák és igazgatják. 

Emlékeznek még a közel ötszáz esztendővel ezelőtti augsburgi vallásbéke főszabályára? „Cuius regio, eius religio”, azaz „akié a föld, azé a vallás.”

Hasznos lenne megelőzni – tisztelt Konferencia –, hogy az előttünk álló időkben a ránk leselkedő új technofeudális korszak főszabálya az legyen, hogy „akié a szerver, azé az emlékezet”.

Tehát minden, a nemzete iránt felelős nyugati politikusnak és írástudónak el kell döntenie, hogy melyik oldalra áll.

A közérdek vagy a magánérdek oldalára?
A nemzeti emlékezetet éltetők vagy az azt elfojtani akarók oldalára? 
A demokráciát erősítők vagy az azt szétzilálók oldalára?
A nemzeti államokat védők vagy az azokat felszámolni akarók oldalára? 

Tisztelt Konferencia!

Igazság nélkül nem élhet egyetlen szabad emberi közösség sem. A kommunizmus legfőbb feladatának a hagyományos emberi közösségek lerombolását tekintette, és – új névvel, új köntösben, új jelszavakkal – ma is ezt tekinti. Ezért akarta, és akarja ma is a kereszténység kultúrájából kifejlődött európai nemzeteket, egyházakat és családokat a múlttal együtt végkép eltörölni. 

A kommunista diktatúrák által meggyötört nemzetek szabadságáért felelős kormányok számára egyetlen helyes út adódik: ki kell szabadítani a múltat a diktatúra kiszolgálóinak és örököseinek a fogságából, és vigyázniuk kell arra, hogy a nemzeti emlékezetet többé soha senki ne gyarmatosíthassa. Ez vezetett bennünket 2014-ben is. Meg kellett teremteni annak a feltételeit, hogy a múltat a történelemtudomány szakmai szabályai szerint lehessen feltárni és bemutatni. Ehhez hivatásuk morális törvényeit megélő, mesterségükből alaposan felkészült, fiatal történészekre volt szükség. Olyan történészekre, akiket nem terhel az önön múltjuk igazolásának kényszere, akik nem ideológiai vagy pártpolitikai oldalaknak, sem szakmai lobbicsoportoknak, hanem a nemzet egészének dolgoznak.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága az elmúlt évtizedben ezt a küldetést teljesítette. Tagjai és munkatársai emberileg és szakmailag becsületes, tiszteletreméltó és elismerést kiérdemlő munkájukkal szolgálták az emlékezés magyar szabadságának ügyét. 

Alapvető tudományos kutatásokat végeztek el: forrásokat tártak fel, tanúkat szólaltattak meg, és ezek alapján tárgyszerűen feltárták a diktatúra erőszakkal létrehozott, félelemmel és véráldozattal fenntartott szerkezetét. A kutatók az úgynevezett létező szocializmus legszörnyűbb bugyrait járták be a levéltári dokumentumok között valamint a még élő áldozatok vallomásainak rögzítése során. 

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága évtizedes munkájának nagyságrendjét 71 tudományos konferencia, több mint 1000 tudományos publikáció, 9 tematikus honlap és internetes adatbázis jelzik. 70 magyar és angol nyelvű kiadvány, több mint 120 kiállítás szerte a Kárpát-medencében, több mint 150 rendhagyó történelemóra, pedagógus-továbbképzéseik több mint 1200 résztvevője tanúskodik erről. Az általuk készített oktatási segédanyagokat és egyéb filmes anyagokat több mint hatszázezren nézték meg.

Az ezen a téren elvégzett munka minőségi mércéje pedig mindig az, hogy mennyire képes éltetni a magyar – és általa az európai és a nyugati világ – emlékezetét. 

Köszönjük, hogy a mai intézményi évfordulón velünk vannak külföldi történész vendégeink is. Tisztelettel és megbecsüléssel tekintünk az országaikban Önök által elvégzett munkára, amellyel a kommunizmus rémtetteit tudományos igénnyel dolgozzák fel és mutatják be. A történelem sok részlete másként látszik Washingtonból és Varsóból, Pozsonyból és Bukarestből nézve. Az a katasztrófa azonban, amelyet Közép- és Kelet-Európa a nemzeti szocialista és a nemzetközi szocialista terrorrendszerek tombolása idején megélt, mindörökké össze kell, hogy kössön bennünket.

Emlékeznünk kell arra, hogy mivel jár a szabadság elvesztése és minderre emlékeztetnünk kell az utánunk jövőket is.
Ehhez kívánok további eredményes munkát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága minden tagjának és munkatársának, valamint hasznos eszmecserét és kellemes együttlétet a mai konferencia minden résztvevőjének.

Isten éltesse Önöket, és segítse továbbra is munkájukat!

Sajtóiroda

2024. február 14.