Köszöntő beszéd a Frim Jakab-emlékérem és a Göllesz Viktor-ösztöndíj átadásán

Országház, Vadász terem

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Díjazottak!

Tisztelettel köszöntöm az Értelmi Fogyatékossággal Élők és segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének képviselőit. Öröm Önökkel visszatérően találkozni, Isten hozta mindannyiukat idén is az Országházban! 

Jóleső érzés minden évben a Frim Jakab-emlékérem és a Göllesz Viktor-ösztöndíjak átadása, mert ezek az elismerések bizonyítékai annak, hogy az ember nemcsak saját árnyékát haladhatja meg, hanem másokat is segíthet abban, hogy ugyanazt megtegyék.

A magyar nyelvben saját árnyékunk átlépése önmagunk korlátainak meghaladását jelenti, és ez nemcsak a nyelvünkben, hanem az életünkben is így van, nemcsak az egyéni, hanem a közösségi létünkben is.

Napjaink világpolitikájában – mint tapasztalhatjuk – Európa maga szembesül önmaga korlátaival és azok meghaladásának szükségességével, az előttünk álló időkben az európai országoknak és nemzeteknek kellene meghaladniuk saját gondolkodási és cselekvési korlátaikat azért, hogy megőrizhessék önmagukat. Sokszor mindannyiunk személyes életében erősödik az eszköztelenség, a kiszolgáltatottság érzése, ám ezen kínzó érzéseken minden esetben úrrá tudunk lenni, ha képesek vagyunk túllépni önmagunk gondolkodási és cselekvési korlátain. 

Szerencsések vagyunk, ha mindez önerőnkből sikerül, de talán még szerencsésebbek, ha embertársaink segítségével, hiszen így ráébredhetünk arra, hogy tartozunk valahová, hogy mások számára is fontosak vagyunk.

Mindez nemcsak a szellemileg egészséges, hanem az értelmi fogyatékossággal élő embertársainkra is igaz. Ezért mindig különös megtiszteltetés olyanokkal találkozni, akik küldetésüknek tekintik az értelmi fogyatékossággal élő embertásaink segítését.

Önök – tisztelt Vendégeink – Frim Jakab másfél évszázados küldetésének folytatói.

E küldetés lényegét 1884-ben ő maga így foglalta össze: „kiknek testi és szellemi fogyatkozása szemünk előtt feltünik, kiknek nyomorusága oly mély és siralmas; hus a mi husunkból, vér a mi vérünkből; valamennyien hivatva vannak, épp úgy, mint mi, élvezni a földi életet. Azért kérdést sem szenved, hogy segítenünk is kell rajtuk; azon hatalomtól, mely őket fogva tartja, meg kell szabadítanunk, a nyomort, mely őket érte, le kell küzdenünk, és a népéletben továbbterjedését meg kell akadályoznunk.” 

Nos, Frim Jakab erre a küldetésre, a segítségnyújtásra tette fel az életét. Egymaga kezdett bele egy olyan útba, amelynek végét nem láthatta, de amelyről pontosan tudta, hogy valakinek el kell indulni rajta. Intézetében nagyon is konkrét segítséget adott a rábízottaknak, de ezen túlmenően elvégezte a szükséges szervező munkát is. Megnyerte a kormányzat támogatását, amely európai tanulmányútra küldte, hogy a kor színvonalán kezdhessen szolgálatába, később pedig átvette az intézet fenntartását is.

Megtalálta a szükséges támogatókat, és elhivatott munkatársak csatlakoztak hozzá, mert a jó ügyért jól és odaadással végzett munkában a Gondviselő mindig kirendel társakat. 

Küldetését tovább tudta adni, s olyan nagyszerű emberek folytatták művét, mint Bárczi Gusztáv, majd utána Göllesz Viktor, akik a gyógypedagógia Frim által hazai földön lefektetett alapjain világszinten is ismert és elismert tudományos közösséget hoztak létre. Ez az életút és a tanítványai által folytatott küldetés adja a Frim Jakab-emlékérem igazi fedezetét. 

Akiknek ma köszönetet mondunk – dr. Tóth Tibor, dr. Bablena Ferenc István, Fábián Gábor, Borosnyói Tiborné, Csupor Zsolt Jánosné – egy alkotó élet munkájával gazdagították ezt a történetet – miközben sok-sok ember életét tették teljesebbé. Az Országgyűlés nevében is tisztelettel köszönöm a munkájukat!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Göllesz Viktor életében talán legfontosabb a hűség volt. Hűség a választott hivatáshoz, hűség a munkahelyhez, hűség a fogyatékosok ügyéhez.” – mondta róla emléktáblájának felavatásán utóda, a tanszékét tovább vivő dr. Buday József. 

Ez a hűség az Önök közösségének legnagyobb erénye, legnagyobb értéke, összetartó és előre vivő ereje. Ez a hűség hozta létre az 
ÉFOÉSZ-t, ennek a hűségnek az ereje dolgozta ki mindenre figyelő, mindenben segítő rendszerét, s ez tartja mozgásban a dolgokat reálisan látó, de nagy elkötelezettséggel jó irányban változtatni akaró szellemiségét.

A pedagógiai fejlesztés nem lehetséges az emberi minőség fejlesztése nélkül. Ehhez pedig elkötelezett, komoly emberi minőséget felmutató gyógypedagógusokra és fejlesztőkre van szükség. Mindennapi állhatatos munkájuk nyomán, lépésről lépésre hatalmas eredmények születnek – sokszor lehetetlen helyzetekben is. Tanítvány és mester munkája összekapcsolódik: a teljesítmény és az eredmény itt is ugyanolyan fontos, bár éppen úgy viszonylagos is, mint az élet bármely más területén.

Rácz Bálint József, Halász Kornél, Tombor Fanni, Berkes Bernadett, Szukenyik Tamás és Fabinyi Botond ennek a közösségnek ifjú reménységei. Teljesítményük – amely messze túlmutat közösségükön – méltó a figyelmünkre és elismerésünkre. Követésre méltó példát adnak társaiknak: igenis érdemes keményen dolgozni, bátran képviselni közösségüket a nyilvánosság előtt. Közösen reméljük, hogy ez a mai nap számukra is csak a kezdete egy nagyszerű utazásnak, amely során még sok szép dolgot tehetnek hozzá a nemzet életéhez!

Az Országgyűlés nevében is szívből gratulálunk nekik!

Kedves Vendégeink!

Zárszóként még egyetlen dolgot szeretnék elmondani: az Önök közössége mindig számíthat a magyar államra. Lehetőségeinkhez mérten anyagi téren éppen úgy, mint a jogszabályalkotás területén. Mindig nyitottak vagyunk javaslataikra, és amiben tudunk, segítünk, hogy Önök továbbra is segíthessék az önmaguk korlátait meghaladni vágyó embertársaikat.

Sajtóiroda