Beszéd a bécsi évnyitó fogadáson

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaink!

Magyarként kellemes időtöltés Bécsbe látogatni, mert ebben a városban – közös történelmünk okán – mi, magyarok mindig kicsit többek vagyunk, mint vendégek. Kicsit hazatérőnek is érezzük magunkat, mint ahogyan osztrák barátaink is hasonlóan érezhetik magukat Budapesten.

Amikor ezen a mai évnyitó fogadáson – melyet köszönünk Nagykövet Asszonynak és csapatának – mindenekelőtt békés új esztendőt kívánok mindannyiunknak, akkor nemcsak a kötelező udvariasság, hanem az őszinte aggodalom hangján is szólok, hiszen Európában és a világban az előttünk álló időkben a békére és a békességre lesz a legnagyobb szükség.

Talán nem tudja mindenki, hogy a XX. század egyik meghatározó gondolkodója, az osztrák Ludwig Wittgenstein néhány utcára innen, körülbelül három kilométer távolságra született. Engedjék meg ezért, hogy ma este – nemcsak a hely szelleme miatt – mondandómba kölcsön vegyem három gondolatát.

Akik ma a világpolitika kapcsán úgy gondolják, hogy a nemzetközi jog összeomlott, és nincsenek szabályok, azoknak ajánljuk szíves figyelmébe az úgynevezett Wittgenstein-paradoxont, mely nyelvfilozófiai gondolat lényege, hogy egy szabály önmagában nem határoz meg egy konkrét cselekvést, mert minden lehetséges cselekvés értelmezhető úgy, mintha összhangban lenne a szabállyal. Nos, kedves Barátaim, napjainkra Wittgenstein ezen filozófiai paradoxona érvényesnek tűnik a világpolitikára is, amelyben a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott. Ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni a világpolitikában, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

Wittgenstein egy másik gondolata az Európai Unió jelenlegi politikájának megváltoztatásában segíthet mindannyiunkat. Szerinte „amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” Ma ezen gondolat kapcsán az Európai Unióban jellemzően a politikai korrektségnek nevezett cenzúrára és öncenzúrára gondolunk, de Wittgenstein nem erre gondolt. Szerinte a nyelv határai kijelölik a valóság határait, és mindarról, ami a nyelv hatókörén kívül esik – például az etika és esztétika –, arról a filozófia nem tud érdemlegeset mondani, tehát azért érdemes csendben maradni, hogy megértsük mindazt, amit nem lehet szavakba önteni. 

Ezen wittgensteini gondolat annyira igaz, hogy annak még a fordítottja is igaz, azaz amiről nem lehet hallgatni, arról beszélni kell.

Az Európai Unióban pedig egyre több olyan dolog van, amiről nem lehet, nem szabad hallgatnunk. 
Nem szabad hallgatni arról, hogy az Európai Unió a béke, a demokrácia és a jólét ígéretéből napjainkra a háború, a diktatúra és az elszegényedés valóságává válik.

Európában ma beszélni kell arról, hogy ami nem sikerült Napóleonnak és Hitlernek, az nem fog sikerülni Ursula von der Leyennek, Kaja Kallasnak és társaiknak sem: katonailag nem fogják legyőzni a hatezer atombombával rendelkező Oroszországot, csak egy értelmetlen háborúba fogják sodorni Európát, aminek árát nemcsak a pénzükkel, hanem az életükkel is fizetni fogják az európai emberek.

Arról is beszélni kell Brüsszelben, hogy az elmúlt évtizedekben az uniós tagállamok közötti döntéshozatali konszenzuskényszer tette valójában világpolitikai tényezővé a 450 millió embert legitim módon képviselő Európai Uniót. A konszenzusra törekvés az uniós demokrácia legfőbb ereje, a legnagyobb uniós vívmány. Aki az egyhangú döntéshozatal rendszerét el akarja törölni, az magát az Európai Uniót és annak legitimitását számolja fel. 

Az európai emberek megélhetése kapcsán pedig Brüsszelben és az Unió minden tagállamában is beszélni kell a politikai felelősség kérdéséről, kedves Barátaim. A felelőtlen, téves és bűnös uniós klíma-, energia- és szankciós politika, kereskedelem-politika és migrációs politika miatt beszélni kell a szemünk előtt tönkremenő európai iparról, az elsorvadó gazdasági versenyképességről, a csődbe jutó európai gazdákról és a dezintegrálódó európai társadalmakról.

Szóval, lesz miről beszélnünk az új esztendőben is. A kérdés csak az, hogy milyen pozícióból beszéljünk minderről? Megítélésem szerint, aki valamilyen ideológiai megközelítésből tenné ezt, hibát követ el.
Csak egyetlen dolog maradt, ami segíthet: a józan ész, amit angolul common sens-nek nevezünk.

Ez ügyben is érdemes Wittgensteint idézni, aki szerint „a jó öreg józan észt nem szabad úgy kezelni, mint egy esernyőt. Ha belépsz egy terembe, ahol filozófiával foglalkoznak, ne hagyd kint, vidd be magaddal!”
Kedves Barátaim, sürgősen vissza kell vinni a józan észt az európai politikával foglalkozó termekbe is!
A politikában és közéletben tapasztalható jelenlegi hangzavarban és zűrzavarban ugyanis ma sincs ennél biztosabb szellemi iránytű.
A nyugati politikában mára értelmüket veszítették a XX. századi ideológiai fogalmak, és már csak két megközelítés, két tábor ütközik egymással: a normalitásé és az abnormalitásé.

Hogy Európában éppen ki képviseli a politikai normalitást vagy az abnormalitást, azt sohasem a politikusok önmeghatározása, hanem mindig az európai választópolgárok józan esze dönti el – legalábbis addig, amíg a liberális demokrácia bősz védelmezőinek eszébe nem jut hatalmi eszközökkel megóvni a populus-t attól a hibától, hogy az – úgymond – populistákra szavazzanak.

A XX. században Magyarország és Ausztria is élt nem demokratikus politikai rendszerekben. Az egyik rendszer a nemzeti szocializmus, vagyis a nácizmus, a másik pedig a nemzetközi szocializmus, vagyis a kommunizmus diktatúrája volt. Más nevek és más jelszavak alatt egyiket sem kellene megismételni.
A második világháború után Ausztriát a működő demokrácia valósága emelte magasba, és a kommunizmus idején a demokrácia eszménye tartotta a reményt az emberekben Magyarországon is.
Tragikus lenne, ha a XXI. században Európát – benne Ausztriát és Magyarországot – bármilyen erő letérítené a demokrácia és a józan ész útjáról.

Ha azt akarjuk, hogy a szabadság és a demokrácia, amelybe a gyerekeink beleszülettek, az unokáink számára ne emlékké váljon, hanem jog maradjon, akkor a józan észre alapozva teljesen újjá kell építenünk az európai politikát.

Adjon Isten ehhez az előttünk álló esztendőre mindannyiuknak hitet, kitartást, bölcsességet és európai szövetségeseket, valamint nagyon jó osztrák-magyar szomszédságot!

Sajtóiroda