Beszéd az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek XX. Találkozóján

Erdély, Szováta

Tisztelt házigazda szervezők, tisztelt táncosok és kedves néptánc szerelmesek!

Világszerte dúló háborús időkben, az Európát számos területen fenyegető válságok küszöbén és a magyarországi választási kampány kellős közepén különösen nagy ajándék számomra, hogy ma Önökkel lehetek az erdélyi néptánc együttesek immár XX. találkozójának megnyitóján. Köszönöm a meghívásukat, öröm volt elfogadni.

Miközben ma este mi a néptáncot ünnepeljük, a világban kétféle természetű háború zajlik: egy fizikai és egy szellemi.

A fizikai háború látható. A híradók képei célba találó rakétákat, felrobbanó épületeket, füstölgő romokat, halottakat és menekülő embereket mutatnak. Hála Istennek mindezt egyelőre csak látjuk, de sem Romániában, sem Magyarországon közvetlenül nem érzékeljük, nem vagyunk közvetlen szenvedő alanyai a látható háborúknak. Tegyünk meg mindent, hogy ez így is maradjon.

Ám folyik egy szellemi háború is, kedves Barátaim, ami jószerével láthatatlan, de mindannyian egyre inkább közvetlenül tapasztaljuk és érzékeljük a csapásait, és – ha nem védjük meg magunkat – akkor ennek a láthatatlan háborúnak mindannyian az áldozataivá válhatunk.

Mindkét háborúnak ugyanaz a célja, de más az eszközrendszere. A cél a megtámadottak alávetése és uralom alatt tartása azért, hogy az anyagi, szellemi és emberi erőforrásaik feletti ellenőrzést megszerezvén gátlástalanul kifoszthassák őket. A fizikai háború eszköze a fegyver és a nyers erőszak. A szellemi háborút viselők az elidegenítés kifinomult eszközeivel akarják védtelenné tenni, és ezáltal legyőzni a kiszemelt áldozataikat. Különféle mentális befolyásolással igyekeznek elidegeníteni az embert az Istenétől, a hazájától és a családjától – végsősoron önmagától is. Aláássák hitét, tagadják bizonyosságait, sárba tiporják értékeit, bomlasztják természetes közösségeit, elveszik önazonosságát, hogy az áldozat végül minden értelemben otthontalanná, és ezáltal könnyebb prédává váljon.

Nos, kedves Barátaim, ebben a globális szellemi háborúban a magyar kultúra, azon belül a népművészet és azon belül is az erdélyi magyar néptánc elsőrendű önvédelmi fegyverünk.

Önök, kedves néptáncosok, itt Erdélyben olyan önvédelmi képességnek a birtokosai, amellyel hasznára válnak nemcsak Magyarországnak és Romániának, hanem Európának is.

Az erdélyi néptánc filozófiája ugyanis a szellemi és fizikai otthonlét ősi érzéséből és tudásából fakad. Otthon lenni a keresztény hit rendjében, otthon lenni a magyar kultúrában, és otthon lenni az erdélyi szülőföldön.

Mindezért talán nem véletlen, hogy a XX. században, a világotthontalanság szellemi kibontakozásának idején, éppen Erdély földje adta nekünk Tamási Áront, aki megfogalmazta a nem csak magyar, de napjainkra egyetemes érvényűvé váló létparancsot: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.

Milyenfajta tudást ad, milyenfajta tudást erősít az erdélyi magyar néptánc, amely napjainkban mindazok szellemi önvédelmét szolgálhatja, akik otthon akarnak lenni a világban?

Nos, vegyünk néhány példát, kedves Barátaim! Tegyük mindezt azért, mert a magyar etnokoreológia tudósainak, azaz a magyar néptánc kutatóinak az eredményei az Önök számára, mint hivatásos néptáncművészek számára bizonyára nem ismeretlenek, ám a néptáncot kedvelők tágabb közönsége részére talán kevésbé ismertek.

Önöknek, erdélyi magyar néptáncosoknak köszönhetjük azt a tudást, hogy a néptánc messze több mint szórakozás. A néptánc olyan szertartás, amelynek szigorú szakmai rendjében bontakozhat csak ki az önfeledt szabadság. Rend nélkül ugyanis nincs szabadság a néptáncban sem, a közösség rendjének tisztelete nélkül a tánc csak egyéni magamutogatás.

Önök, erdélyi magyar néptáncosok erősíthetnek meg mindenkit abban, hogy a táncban a testtartás nem pusztán esztétika, hanem jellemet tükröző emberi tartás, azaz etika is. Az Önök táncmozdulatai a közösségi emlékezet és önismeret megnyilvánulásai. Az Önök néptánca egy olyan nem verbális filozófiai nyelv, amely olyan fogalmakat képes kifejezni mint a szabadság és egyensúly, egyén és közösség.

Az erdélyi legényes például nem csupán a virtus, hanem az autonóm személyiség megnyilvánulása is, amely arra tanít, hogy miként maradhatunk önmagunk a szabályokon alapuló közösségi rendben. Arra tanít, hogy a szabadság nem káosz, hanem az önuralom legmagasabb foka. Ez a tánc a pillanat uralásának bizonyítéka, teljes tudatosságot követel, ugyanis minden mozdulat végleges és vállalt, nincs javítási lehetőség, csak az „itt és most” van.

Az erdélyi csárdással például azt a tudást közvetítik, kedves néptáncos barátaink, hogy a férfi és nő közötti táncbeli „vezetés” és „követés” nem alárendeltséget, hanem egymásra hangoltságot jelent, hogy a táncoló pár közös súlypontot, azaz egyensúlyt hozzon létre. A politikai és társadalmi értelemben történő egymásra hangolódás a nyugati világban a demokráciák lelkét jelenti. Ha ez a tudás elvész, oda lesz a demokrácia is.

Az erdélyi magyar néptáncok különösen erőteljes dinamikai eleme a dobogó mozdulat, amely egy másik táncműfaj, a balett elvágyódást jelképező felemelkedésével és szárnyalásával szemben a rögvalóságba való beleállást, vagyis a szülőföldhöz való elemi kötödést fejezi ki.

Köszönjük az ősöknek, hogy ránk hagyták ezt a kincset, az erdélyi magyar néptánc minden művelőjének pedig, hogy éltetik e tudást, és szolgálják vele korunk szellemi önvédelmét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Fizikai értelemben még békeidőben élünk, de ahogy a kalotaszegi népdalban énekeljük: „borul az ég mindenfelől, nem derül”. A békeidő az, amiben az ember igazán emberként élhet. Mindent meg kell tennünk azért, hogy megőrizhessük. Megőrizhessük nemzetünk számára, és szomszédainkkal közös erőfeszítéssel megőrizhessük egész térségünkben.

Április 12-én országgyűlési választásokra kerül sor Magyarországon. Nem egyszerűen országgyűlési többséget, és az alapján majd kormányt, hanem sorsot is választunk magunknak. Béke vagy háború? Otthonosság vagy otthontalanság? Nemzeti összetartozás vagy nemzettagadás? Függetlenség vagy egy újfajta birodalmi alávetettség? E között kell választanunk.

2010 óta nem csak a magyar állam visel közjogi értelemben is megerősített felelősséget a külhoni magyarságért, hanem az immár szavazati joggal rendelkező külhoni magyar választópolgárok is felelősséggel tartoznak Magyarország iránt.

Ezért arra kérem Önöket – és Önökön keresztül az erdélyi magyarságot –, hogy április 12-én mindenképpen vegyenek részt a magyarországi választásokon, biztos szavazatukkal erősítsék meg hazánk békéjét, a szülőföld otthonosságát és nemzetünk összetartozását, és buzdítsák erre minden nemzettársukat is.

Három nappal március idusa után, innen Szovátáról az 1848-as forradalmáraink jelszavával kívánjuk a nagyvilágnak, hogy „Legyen béke, szabadság és egyetértést”!

Isten adja, hogy így legyen, és őrizze meg az erdélyi magyarok táncos lelkületét, amíg a világ tart!