Archívum
Archívum
A gazdasági és politikai együttműködés bővítéséről tárgyalt az azeri házelnök
Gazdasági és politikai szinten is bővíteni akarjuk az együttműködést Magyarországgal - mondta Ogtay Asadov azeri parlamenti elnök, akit Kövér László házelnök fogadott a parlamentben csütörtökön.
Sajtószolgálat
Kövér létrehozná a külhoni egyéni választókerületet
A határon túli magyaroknak is két szavazatuk lenne az eredetileg tervezett egy helyett, ha az Országgyűlés elfogadja Kövér László erre vonatkozó módosító indítványát. A parlament és a Fidesz választmányának elnöke hétfőn nyújtotta be módosító javaslatát az új választójogi törvényhez.
Sajtószolgálat
Kövér: mérhetetlenül rossz a véleményem a nemzetközi gazdasági szervezetekről
Kövér László szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tervezett együttműködés kialakítása során az lesz a fő kérdés, hogy Magyarország milyen pozíciót tud kiküzdeni magának: alárendelt szerepet vagy tényleges alkupozíciót. A házelnök ezt a Duna Televízió Heti hírmondó című műsorában mondta, kijelentve: mérhetetlenül rossz a véleménye a nemzetközi gazdasági szervezetekről, de azt senki nem gondolta, hogy egyáltalán ne működjünk együtt velük. Szólt arról is, támogatja, hogy a határon túli magyarok ne csak listára szavazhassanak.
Sajtószolgálat
A keresett feltételekkel nem található cikk.
367 - 369 / 775 tétel megjelenítése.