Kövér László Georgia euroatlanti integrációját sürgette Tbilisziben
Georgia euroatlanti integrációját sürgette Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Tbilisziben miután a házelnök tárgyalt Salva Papuasvilivel, a georgiai parlament elnökével.
A hivatalos látogatáson Georgiában tartózkodó Kövér László úgy tapasztalta, hogy elvitathatatlan az az előrehaladás, amelyet Georgia elért az Európai Unióhoz történő közeledésben. A magyar politikus most másodszor látogatott az országba, Kövér László először 2011-ben járt Georgiában. A magyar Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, hogy az európai intézményeknek nagyon sürgősen pótolnia kell azt a mulasztást, hogy Georgia - Ukrajnával és Moldovával ellentétben - nem kapta meg a tagjelölti státuszt.
Emlékeztetett arra, hogy 2024 második felében Magyarország tölti be az EU soros elnöki posztját, és reményét fejezte ki, hogy akkor Georgia már előrébb tart ebben a folyamatban.
Magyarország támogatása nemcsak az európai uniós, hanem a NATO-tagságra is vonatkozik - folytatta Kövér László. A házelnök elmondta, a nyugati közösségnek garantálnia kell Georgia biztonságát, és ebben a pillanatban erre a NATO az egyedüli lehetőség ebben a térségben. Kijelentette: kiállunk Georgia területi integritása és szuverenitása mellett. Reméljük - mondta - , hogy azzal a stratégiai türelemmel, a határozott, rossz kompromisszumokat nem vállaló magatartással, amivel Georgia kezeli a helyzetet, el lehet jutni oda, hogy helyreállítható lesz az ország területi integritása az Oroszországgal való megbékélés révén a nemzetközi közösség támogatásával.
Salva Papuasvili rendkívül fontosnak nevezte a magyar támogatást Georgia európai uniós integrációjában. Elmondta, a magyar házelnökkel beszéltek a két ország közötti együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről és arról, hogy Georgia milyen előrelépést ért el az Európai Bizottság 12 ajánlásának végrehajtásában. A látogatás során a házelnök tárgyalt Levan Davitasvili miniszterelnök-helyettessel, gazdasági és fenntartható fejlődésügyi miniszterrel, valamint David Szongulasvilivel, a parlament ágazati gazdasági és gazdaságpolitikai bizottságának elnökével. Kövér László Tbilisziben megkoszorúzta a Georgia területi épségéért életüket áldozott hősök emlékművét.
MTI