



Archívum
Archívum
Az örmény államfővel tárgyalt Kövér László
Magyarország kész segíteni Örményország európai integrációját - közölte szerdán Jerevánban Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szerzs Szargszján örmény államfővel folytatott tárgyalása során.
Sajtószolgálat
Az Országgyűlés elnöke Jerevánba látogatott
Az Örmény Köztársaság parlamenti elnökével, Hovik Abrahamjánnal való négyszemközti tárgyalással kezdődött kedden Kövér László hivatalos látogatása Örményországban.
Sajtószolgálat
A svájci Nemzeti Tanács elnökét fogadta a házelnök
Magyarország európai uniós elnöksége során elért eredményeiről, a nemzetközi pénzügyi válság svájci bankrendszerre gyakorolt hatásáról, illetve aktuális nemzetközi és belpolitikai kérdésekről volt szó az Országgyűlés elnökének és Jean-René Germanier, a svájci Nemzeti Tanács elnökének, valamint az általa vezetett parlamenti delegációnak hétfői budapesti találkozóján.
Sajtószolgálat
Kövér László: az új alaptörvény megfelel a demokratikus elveknek sőt úttörő jellegű
Magyarországnak a volt szocialista országok közül utolsóként végre új alaptörvénye van, amelynek létrehozási folyamata és tartalma "minden ellenkező híresztelés ellenére" megfelel a demokratikus elveknek, sőt, sok szempontból úttörő jellegű - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke az uniós parlamenti külügyi bizottsági elnökök találkozóján pénteken Budapesten.
Sajtószolgálat
Kövérnek nincs tudomása a határon túli magyar pártok magyar kormány általi anyagi támogatásáról
Kövér Lászlónak nincs tudomása arról, hogy a magyar kormány bármilyen határon túli magyar pártot anyagilag támogatna - írta hétfő számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ), amely erről kérdezte az Országgyűlés elnökét.
Sajtószolgálat
A Rákóczi-szabadságharcról nyílt emlékkiállítás Szatmárnémetiben
Romhánytól Majtényig 1710-11 címmel a Rákóczi-szabadságharcot bemutató emlékkiállítás nyílt pénteken Szatmárnémetiben; a különleges, korabeli eszközöket és dokumentumokat tartalmazó tárlatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg.
Sajtószolgálat
Felavatták a majtényi fegyverletétel emlékművét Vaján
Felavatták a majtényi fegyverletétel emlékművét pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján; az alkotást Kövér László, az Országgyűlés elnöke leplezte le, aki beszédében követendő példának nevezte a II. Rákóczi Ferenc fejedelem által háromszáz évvel ezelőtt kijelölt irányt.
Sajtószolgálat
Nem változik a pártelnökség összetétele
Kövér László szerint nem várható és nem is szükséges, hogy a Fidesz július 3-ai tisztújító kongresszusán változzon a párt elnökségének összetétele, vagy a pártelnök személye. A Fidesz XXIV. tisztújító kongresszusát Budapesten tartják.
Sajtószolgálat
Nyárig megszülethet a választási törvény módosítása
Kövér László szerint elkerülhetetlen volt, hogy az új alaptörvény megszületését viták övezzék és övezik is a mai napig. Az Országgyűlés elnöke az MTI-nek kedden adott interjújában ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy maximum "szépészeti és esztétikai szempontból" tartja a vitákat jogosnak és elfogadhatónak. Mint mondta: lehet, hogy célszerűbb és hasznosabb lett volna egyeztetni bizonyos ügyekben.
Sajtószolgálat
Kövér László: Magyarország megújulásának alapvető feltétele az iskola
Kövér László szerint alapjaiban kell megújítani az országot, ennek egyik legfontosabb feltétele az iskola.
Sajtószolgálat
A keresett feltételekkel nem található cikk.
451 - 460 / 774 tétel megjelenítése.